Zoey Cole:
- frissen végzett az egyetemen, amivel egy lépéssel közelebb került álmaihoz
- állatorvosnak készül, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezt az álmát valóra is váltsa
- amikor a "nővérei" meglepik a repülőjeggyel, sikeres diplomáját jutalmazva, szinte egy kisebb sokk éri és alig mer hinni a saját szemének
- Szöul álmai városa, s ahogy landol a gép imádott városában, legbelül érzi, hogy egy igazi álomba csöppent.
Alice Fray:
- restaurátorként dolgozik Angliában, s amikor nem ennek a szenvedélyének él, akkor szívesen szentel időt a még kiadatlan mangák rajzaira is
- Zoeyhoz hasonlóan rajong Szöulért és az ázsiai kultúráért
- az ő ötlete volt, hogy hárman együtt utazzanak el egy hétre kedvenc városukba és szerezhessenek egy életre szóló élményeket
- a három lány közül a legidősebb, húgaiként szereti barátnőit és bármit megtenne, hogy teljesíthesse az álmaikat
- boldog párkapcsolatban él, bár az utóbbi időben úgy érzi, valami hiányzik az életéből
- az áhított város, tele álmokkal, Emily számára is tartogat új és nem várt meglepetéseket.
Kim KiBum:
- sikeres dél-koreai divattervező, akinek megannyi ötlet uralja az elméjét folyton
- kevés szabadideje van munkája miatt, azonban ha egy kis időre fel is szusszanhat, azt szereti kedvenc kutyái társaságában élvezni
- a lányok felbukkanása, újabb ötletekre sarkallja, s maga sem érti, miért vonzódik egyre jobban egyikükhöz.
Lee TaeMin:
- kezdő táncoktató, aki legféltettebb álmát szeretné valóra váltani saját tánciskola létrehozásával
- szülei támogatására nem igen számíthat, ám ennek ellenére TaeMin mégis képes kitartani a végsőkig
- Alice szinte első pillanatra elvarázsolja, s ahogy a lány olykor megnyilvánul mellette, csak még inkább megerősíti benne, hogy valami akár kialakulhat kettejük között.
Kim JongHyun:
- rádiós műsorvezető, alkalomadtán KiBum felkéri egy-egy konstrukció bemutatására a kifutón, amit JongHyun nehezen fogad el minduntalan
- vidám, mosolygós fiatal férfi, aki képtelen elviselni, ha valaki a társaságában szomorú
- mindhárom lánnyal megtalálja a közös hangnemet, ám a legidősebbnek mégis képes a szükségesnél is több figyelmet szentelni
- imádja kölyökkutyáját, akivel kicsiny szabadidejét töltheti
Park HaeMi:
- egykoron sikeres üzletasszony volt, de férje elvesztése óta nehezen találja helyét a világban
- egyedül tengeti mindennapjait, ám amikor a lányok egy véletlen találkozás folytán az útjába akadnak, végre új értelmet nyer számára az élet
- másra sem vágyik, csak hasznosnak érezhesse magát, így azonnal felajánlja segítségét a lányoknak
Choi MinJun:
- a "The Burlesque" éjszakai bár tulajdonosa
- noha az éjszakai élet rabja, sikeres üzletember, aki ha kell, foggal-körömmel harcol
- a három lány azonnal megnyeri magának, s nem kérdés számára, hogy segítő kezet nyújt nekik
- egyikükhöz a kelleténél is jobban ragaszkodik, de észérvekkel még MinJun is meggyőzhető.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése