2. fejezet

* * * Zoey POV * * *

Begyömöszöltük magunkat egyetlen taxiba a csomagjainkkal együtt, majd Alice tökéletes koreai nyelvtudását használva a hotelba vitettük magunkat. Hiába nem akart látszólag megszólalni, és még vitatkozott is Emilyvel a reptéren, alig várta, hogy végre kipróbálhassa magát az újonnan szerzett nyelvtudásában. Sikerrel, jegyzem meg, mert a sofőr azonnal megértette, hogy melyik szállodában van foglalásunk, és mosolyogva vitt el minket oda.

Oké, hogy számítottunk a sok helyes pasira, de arra, hogy már a taxisofőr is úgy néz ki, mintha egy címlapról folyt volna le, az már igencsak nyálcsorgatnivaló látvány volt. Hirtelen azt se tudtam, hogy mire koncentráljak jobban. A külvilágra vagy arra a gyönyörűen ívelt szempárra, amivel alkalmanként találkozott a tekintetem. Valahogy ezek a macskás szemek levesznek egy pillanat alatt a lábaimról, pedig nem is mindenkinek ilyen a szemformája.

Szinte már fizikai fájdalmat okozott, amikor ki kellett szállnunk az autóból, mondván, hogy megérkeztünk a címre, mert azzal el is váltunk az első embertől, aki szóba elegyedett velünk. Segített kipakolni a csomagjainkat, majd Emily rendezte a fuvardíjat, a sofőr pedig megköszönte, hogy eljöttünk, még ha csak látogatóba is. Azt hittük mindhárman, hogy ott helyben felzabáljuk a cukiságával együtt.

- Na, akkor hajrá! – kapta fel a legidősebb nővérem a kofferját, és célba is vette a hotel bejáratát.

- Hé! Mi lenne, ha minket is megvárnál?! – kiáltott utána Alice, és ő is megragadta a bőröndjét.

Én is megmarkoltam a batyumat, és a két lány után iparkodtam. Persze, én mondtam, hogy húzzunk bele, és essünk neki a városnak, de azért azt nem gondoltam, hogy futva fogjuk mindezt megtenni, hogy legyen időnk mindenre. Na! Azért nem ártana kifújni is magunkat.

Az üvegajtóhoz érve egyszerre cövekeltünk le. Gyorsan kilihegtük magunkat, azért mégsem kéne megrohamozni a recepciót, mert itt most nem otthon vagyunk. Itt viselkedni kell. Azt pedig mi tudunk is. Általában. Az esetek nagy részében. Emily szusszantott még egy utolsót, majd lenyomta a kilincset, és elsőként lépett be a hatalmas szállodába, ahol bézs színű falak vettek körül minket, tele zöldnövényekkel, és még gyümölcsös illatfelhő is körénk borult. Mágia.

Magabiztosan elslattyogtunk a recepciós pulthoz, majd tökéletes összhangban meghajoltunk a mosolygós lány előtt, végül megint Alice köszörülte meg a torkát.

- Annyeonghaseyo! – köszöntünk végül egybehangzóan.

- Annyeonghaseyo! – köszöntött viszont, majd végignézett mindhármunkon, még szélesebb mosolyra húzta kissé rajzolt hatású ajkait. – Miben segíthetek? – kérdezte angolul, rögvest elvigyorodtunk mindhárman.

Míg Emily számított rá, hogy a hotelban tudnak majd angolul, addig Alice nem volt annyira biztos benne, de azért bízott Emily előérzetében, hiszen nem mi lennénk az első idegen ajkú látogatók. Én voltam az egyetlen, aki nem is foglalkozott a nyelvekkel, meg a kommunikációval, ha máshogy nem, akkor kézzel-lábbal mutogatva értetem magam az emberekkel.

* * * Alice POV * * *

Ahogy Emily futni kezdett az ajtó irányába, én sem akartam tovább tétovázni, és ott hagytam Zoeyt a cuccaival. Majd jön, ha feleszmélt a kezdeti sokkból. Jött is, szerencsére, így hárman léptük át a hatalmas hotel küszöbét, és csöppentünk bele az ismeretlen világba. Kezdetét vette a kaland, amiről már egy ideje álmodoztunk mindhárman.

Amikor a recepciós csajszi angolul szólalt meg, azt hittem, azonnal a nyakába vetem magam, és megölelgetem. Olyan kis ennivaló akcentussal beszélt, hogy annak nem lehetett ellenállni. A legszívesebben hazavittem volna az utazás végén abban a pillanatban, de végül visszafogtam magam, és parancsoltam hirtelen támadt gyermeki vágyaimnak.

Emilyvel együtt elrebegtük a foglalásainkat, addig Zoey tátott szájjal ácsorgott mellettünk, és belefeledkezett a mennyezetbe és minden másba, ami körülvette őt. A mosolygós recepciós lány átnyújtotta a szobánk kulcsát, néhány szórólapot és reklámanyagot is kaptunk mellé, majd a lift felé intett. Egy kölyökképű hordár sietett a segítségünkre, maga után húzva egy kiskocsit, amire rekordsebességgel pakolta fel a kofferjainkat. Bólintott a recepciós lánynak, majd felénk fordult, és láthatólag mély gondolkodásba zuhant, miként is szóljon hozzánk. Végül vett némi bátorságot, és angolul kért meg minket, hogy kövessük a lifthez. Szintén imádnivaló akcentussal. Olvadtam és olvadtam.

Beszálltunk a felvonóba, majd a cuki hordárfiú elvezetett minket a szobánkba, majd udvariasan előre is engedett mindhármunkat. Lepakolta a bőröndjeinket az apró előtérben, mélyen meghajolt, majd távozott. Illetve távozott volna, ha Emily nem szól utána mosolyogva.

- Tudna ajánlani egy hely, ami kezd mi? – picit összevissza törtek elő Emilyből koreaiul a szavak, mire a kedves hordárunk csak szélesebb vigyorra húzta a száját, és aprót biccentett.

- Khm. Javasolnám a kisasszonyoknak, hogy előbb pihenjenek le – felelt tökéletes kiejtéssel angolul. – A hosszú repülőút kimerítő.

- Oh – szusszantott egyet a nővérkém, majd szegény a füle tövéig vörösödött zavarában.

- Kellemes időtöltést kívánok a kisasszonyoknak! – ismét mélyen meghajolt, majd távozott a hotelszobánkból.

Emily bezuhant a mellette lévő ágyba, és abba rejtette a vörösségét. Zoeyval egyszerre ugrottunk a hátára, és nyomtuk még jobban a párnák közé. Hangosan felnyüszített minden egyes lökésünk pillanatában, mi pedig önfeledten nevettünk rajta. Vagyis inkább már röhögtünk. Jól esett kínozni kicsit a zavarodott nővérkénket.

Néhány percig még nyomkodtuk mindenhol, majd lassan lemásztunk róla, hogy sikerüljön némi oxigént préselnie a tüdejébe, és ne fulladjon bele a nevetésébe és a párnákba. Felültünk az ágyon, mindannyian törökülésbe pakoltuk a lábainkat, és átnéztük a recepcióstól kapott reklámanyagokat. Hirtelen azt se tudtuk eldönteni, hogy mivel kezdjünk, mert mindent azonnal akartunk látni, és a tegnap máris késő volt mindenhez.

Végül mégis megfogadtuk a cuki hordár tanácsát, és egy kellemes zuhany után inkább bebújtunk az ágyba, és hunytunk egy keveset. Ránk is fért, mert az elmélkedés végénél már igencsak nagyokat ásítoztunk, és a szemünk alatt is megjelentek a táskák. Furcsamód ugyanazt az álmot láttam, mint a repülőn. Romantikus hangulat, romantikus környezet és egy csillogó sötétbarna, mandula ívű szempár. Ahh. Varázslatos. Meseszép. Álomszerű valóság.

* * * Emily POV * * *

A hotelszoba leírhatatlanul gyönyörű volt, halványsárga és világosnarancs színekben pompáztak a falak, szinte már felmelegített a puszta ottlét is. Az alkalmazottak még kedvesebbek voltak, mint amire számítottam, a sofőrről meg már nem is teszek említést. Igaz, hogy mindegyik srác nem nézett ki többnek tizenhatnál, de azért igencsak megpiszkálta az ember fantáziáját, na!

Az viszont elég kellemetlen volt, hogy összekevertem a szavakat, és alig bírtam kinyögni egy értelmes mondatot koreaiul. Pedig annyit tanult velem Alice is meg Zoey is. Csak úgy látszik nem ragadt meg olyan könnyen. Azt hiszem, hogy lesz még mit csiszolnom ezen a nyelvtudáson, mert így beégni nem akarok még egyszer senki előtt! Még szerencse, hogy a hordár jól vette a lapot, és inkább angolul kommunikált velünk.

Felkucorodtunk a hatalmas franciaágy közepére, és válogatni kezdtünk a látnivalók között. Alice választása elsőként a Namsan Parkra esett, Zoey mindenképp valami állatos hellyel akart kezdeni, nekem meg nem volt túlzottan lényeges.

- Myeongdong! Ott kezdjünk! – csattant fel Alice. – Utána meg átmegyünk a parkba.

- Alice, a kettő egy napra nem fér be! A Namsan Park legalább egy teljes napot igényel, ha mindent látni akarunk. Rohadt nagy hely!

- Akkor mi legyen a Myeongdong után? Kávézzunk?

- Naná! Üljünk be egy kicsit valahova – javasolta Zoey.

- A sétálóutca elég kimerítő lesz, úgyhogy én is javasolnék egy kávézót.

- Melyikbe menjünk? Annyi van, mint a szemét! Ezek közül nem is lehet választani.

- Itt kezdünk! – kaptam fel az egyik szórólapot a különleges kávézók közül. – Myeongdong után itt kezdünk! Itt iszunk teát vagy kávét, nekem mindegy, de én ide akarok menni először!

- Jó, oké! A séta után akkor odamegyünk – bólintott Alice -, de most ez milyen kávézó is pontosan? Mit lehet itt csinálni?

- Mit-mit? Szerinted?! – meglebegtettem az orra előtt a szórólapot, mire csak rácsapott a kezemre vigyorogva.

- Na! Milyen kávézó is ez pontyosan?

- HANBOK! – kiáltottam el magam. – Egy kávézó, ahol felöltözhetsz hanbokba, és még képet is csinálnak rólad! Olyan kávézó!

- Ahh... – Alice tekintete felragyogott, és még Zoey lélektükrein is megcsillant a kora délutáni napfény.

Miután sikerült végre megegyeznünk a programokat illetően, Alice foglalta be elsőként a fürdőt, aztán pedig Zoey vette birtokba. Én az ablakhoz lépdeltem, és elmerültem a város képében, amíg magamban voltam. Nagyokat sóhajtottam, ahogy néztem az elhaladó autókat, és rohanó embereket. Rohant a világ, de mindenki arcán mosoly ült. Legalábbis én mosolyt láttam mindegyikük ajkain. Lehet, hogy nem voltak gondtalanok, és megvoltak a saját problémáik, de mégis úgy tűnt innen fentről, hogy annak ellenére igyekeznek mosolyogni, és a mának élni.

Két kar fonta át a derekamat, majd nem sokkal később újabb két vékonyabb kar simult körém, és húztak a gazdáikhoz szorosan. Elvesztem ebben az édes ölelésben, máris gondtalanná váltam én is abban a pillanatban. A lányok eltereltek a fürdőbe, majd miután visszacsoszogtam, bevackoltuk magunkat a helyünkre. Varázsütésre szenderültem álomba, és csak néhány órával később tértünk magunkhoz. Kipihenve, kalandra éhezve, csodák megélésére. Egy utazásra a Mágiában...

Hanbok café

Myeongdong utca