4. fejezet

* * * Zoey POV * * *

Alice hangosabb megnyilvánulására halkan felnevettem. Igyekeztem lenyelni a röhögő görcsömet, kissé illetlen is lett volna hangosan nyerítenem a nővérem mellett. De szerencsére Emily észnél maradt, és rászólt Alice-re, aki gyorsan elnézést is kért a kifakadásáért. Amit meglepően jól fogadtak a mellettünk ácsorgó helyiek. Hm. Isteni egy város!

Illedelmesen meghajoltunk, és tovább szeltük a hosszú vásárló utcát. Emily kék írisze csak úgy ragyogott a fényben, még néhány kisebb csillag is megirigyelhette volna ezt csillogást. A mosolya pedig árulkodó volt. Az ámulat és az élvezet minden egyes arcvonásán tökéletesen látszott. Talán hármunk közül Emily mosolygott a legjobban. Nekünk is pajszer kellett, hogy levéssük a szánkról a széles vigyort, de az idősebb nővérem valahogy mégis másként mosolygott. Kimondhatatlanul boldog volt. Máris megérte elutaznunk ide, mert soha nem láttam még így mosolyogni egyikünket sem, de Emilyre kifejezetten ráfért már ez a sok felfelé ívelő görbület.

Késő, nagyon késő délután lett, mire végigértünk a Myeongdongon, szinte már ránk is sötétedett. De még nem voltunk fáradtak, hogy visszamenjünk a hotelba. Soha! Ha kell, az egész éjszakát kint töltöm az egy hét alatt, hogy tényleg mindent láthassak! Végül megegyeztünk egy pihenőben, és célba vettük azt a bizonyos kávézót, amit Emily nézett ki. Próbáltam felkészíteni magam, hogy most mindketten bele akarnak préselni egy olyan ruhába, bármennyire is nem akaródzik felvennem.

- Na, akkor te is belebújsz egybe, ugye? - rebegtette hosszú szempilláit a szöszke nővérkém.

- Nem. Nem veszem fel. Szép meg minden, de nem áll jól nekem. Majd csak nézlek titeket.

- De igen! Te is felveszel egyet! – összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt, és Alice látszólagosan meg is sértődött rám.

- Duzzoghatsz, de akkor se bújok bele egy ilyen ruhába.

- Naaaa! Lécciiiiii! – nyúzott a másik lány folyamatosan.

- Nincs léccciiiiiii – vinnyogtam válaszul. – Nem állnak jól ezek a ruhák~

- Hah! Még fel se vetted! Akkor honnan tudod?! – vágott vissza sietve a duzzogós.

- Láttam képeket, és tudom, hogy nem fog jól állni! – ezek a csajok valami rémesek, amikor el akarnak érni valamit.

- Mertarrólnagyonsokmindentletudszvonni,igaze? – morogta az orra alatt Alice.

- Akkor se veszek fel ilyet! – jelentettem ki határozottan.

Az utolsó mondatomra mindketten fújtattak egy akkorát, hogy ha nem tartom meg magam olyan jól a bakancsomban, akkor tuti, hogy felkap az általuk gerjesztett tornádó. Tényleg nem akartam felvenni egyet sem, mert nem az én ízlésvilágom ez az öltözék, viszont valóban nagyon szép színesek, és a lányok is tutira csinosak lesznek benne. Felsóhajtottam.

Alice engedte le elsőként a karjait, és lépett közelebb hozzám, majd Emily is megunta a durcizást, és ő is átölelte a derekamat. Kicsit belebújtam a karjaikba, nem akartam, hogy nehezteljenek rám emiatt; de az ölelésük megértette velem, hogy egyáltalán nem haragszanak, csak szerettek volna rádumálni erre a mókára. De ami nem megy, azt ők sem erőltették, és inkább belátták. Jó volt ez így. Hosszú percek után engedtek csak el, és fejtettük le a karjainkat a másik testéről, végül Emily szusszantott még egyet, és lenyomta a kilincset, majd azzal a lendülettel be is nyitott a kávézóba.

* * * Alice POV * * *

Nem elég nekem, hogy baromi makacs egy nővérem van, de hogy ez még a húgomra is ráragadt, na, az már néha kiverte a biztosítékot. Nem arról van szó, hogy mindent - meg még annál is többet - be kell vállalni egy nyaralás alatt, de azért vannak lehetőségek, amikkel élni kell, és nem szabad kihagyni őket. De Zoey nem akart Hanbokba öltözni, mi pedig megértettük. Ha nem, hát nem. Majd lesz más, amiért ő fog túlontúl rajongani, és mindenképp rá akar minket beszélni. De ha nem, akkor se baj. Az a lényeg, hogy ebben az egy hétben jól érezzük magunkat.

A kávézóba lépve szinte le is esett Emilyvel az állunk. Valami gyönyörű szép hely volt. Annyira ámulatba ejtő volt az egész, hogy Emily már be is akart költözni. Láttam az arcán, hogy már fejben éppen azt rendezgeti, hogy hol férjenek majd el a felesleges ruhái, és melyik sarokban húzhatja meg magát, amíg itt leszünk. Imádtam!

Egy idősebb hölgy és egy nagyjából velünk egykorú lány lépett hozzánk, barátságosan mosolyogva, és persze csillogó szemekkel. Gondolom, hogy hozzászoktak már a külföldi vendégekhez, de úgy látszott, hogy nekünk egy picit jobban örültek, vagy nem tudom. Az is lehet, hogy én képzeltem bele többet, de nem számított.

Illedelmesen meghajoltunk előttük, majd ismét én vettem magamhoz inkább a bátorságot és a kezdeményezést, aztán köszöntöttem is koreaiul a hölgyeket. Még szélesebb mosolyra váltottak, és a szemük is felcsillant a következő pillanatban. Ennyit számítana, hogy az ő nyelvükön szólalok meg, még ha egy kicsit másképp is, mint ahogy kell?

Az idősebb hölgy Emilyhez lépett, és köszöntötte illően, a fiatal lány pedig kettőnkhöz sétált, és hajolt meg udvariasan. A kötelező körök lefutása után eldadogtam koreaiul, hogy miért is jöttünk, és tulajdonképpen csak ketten szeretnénk beöltözni egy ilyen viseletbe. Készséggel álltak a rendelkezéseinkre, és kísértek is el minket a megfelelő helyekre. Egy-egy asztalhoz leültettek minket, és gyorsan nekiláttak valamiféle frizurát alkotni a hajunkból. Miután ezzel megvoltunk, megmutatták azokat a bizonyos viseleteket.

Ledobta az agyam az ékszíjat. Egyik szebb volt, mint a másik. Azt se tudtam, hogy melyiket válasszam, de még Emily is hosszan elgondolkodott egy-egy darabot simogatva. Már csak az anyag érintése is varázslatos volt, nem csupán az, hogy percek múltán abban álltunk a tükör előtt. A nővérem választása – meglepő módon – kék ruhára esett, az enyém pedig egy lilára. Óvatosan felvarázsolták ránk az öltözéket, elsimogatták róluk az esetleges ráncokat, majd kiterelgettek minket Zoeyhoz.

- Na? Milyen? – kérdezte Emily picit idegesen, de Zoey csak egy nagy nyeléssel válaszolt.

- Az enyém is tetszik? – szólaltam meg én is picit idegesen.

- Ühüm – motyogta picikét homályos szemekkel.

- Nem gondoltad meg magad? – mosolygott Emily, és mint a kis harangok szoktak dallamosan megszólalni, úgy kezdte mozgatni a ruha alját.

- Nem – felelt Zoey is mosolyogva. – De nektek nagyon jól áll. Nagyon csinosak vagytok!

- Köszi, hugi! – felnevettem.

A két alkalmazott hozzánk sétált egy fényképezőgéppel a kezében, és picit dadogósan ugyan, de angolul megkérdezték, hogy szeretnénk-e megörökíteni ezt a pillanatot. Természetesen nem volt kérdés! Emilyvel egyszerre válaszoltunk egy magabiztos igennel, mire egy elégedett és mosolygós bólintást kaptunk. Leültettek egy elszeparált részre, aminek kimondottan az volt a lényege, hogy ott fotózkodhassunk. Elájultam teljesen. Annyira jó volt minden pillanat...

* * * Emily POV * * *

Minél többször simított végig a ruhán az idős hölgy, és igazgatta egyre tökéletesebbé a viseletemet, annál inkább éreztem úgy, hogy többé már le sem akarom venni. Abban akartam tovább létezni. Egyre jobban belemerültem a Mágiába, és egyre jobban nem akartam onnan szabadulni. Csak mosolyogni és sóhajtozni voltam képes egyedül. Semmi többet. De amikor a fényképről esett néhány szó, már hangok is kijöttek a számon, és tudtam válaszolni a kérdésekre.

Elhelyezkedtünk az ülőalkalmatosságokon, itt-ott még elsimogattuk a felgyűrődött részeket, majd a fiatalabbik eladó kattogtatni kezdett a géppel. Legalább tíz képet készítettek rólunk külön-külön, és még ők köszönték meg, hogy felöltöztünk. Csak azt nem tudtam, hogy miért... hiszen mi voltunk azok, akik fel akartunk venni egy ilyen ruhát.

Amíg mi élveztük a fényképezést, addig Zoey volt olyan tündér, és rendelt egy kanna teát, hogy fogyasszunk is valamit. Alig akartam megszabadulni a hanboktól, fizikai fájdalmat okozott, ahogy bújtam ki belőle, és lassanként öltöttem ismét turistaformát. Ajh! Tényleg abban akartam maradni. De nem lehetett. Alice a bánatos fejemet látva magához húzott, és megpuszilgatott. Zoey is rákérdezett, hogy miért lettem ilyen anyátlan, aztán tőle is kaptam egy nagy cuppanóst az arcomra vigasztalásul.

- Hova lesz a séta, ha itt végeztünk? – pislogott nagyokat az idősebbik húgom.

- A hotelba – reagáltam.

- De még korán van. Nem megyünk még el valahova? – kérlelt Alice

- Hova? - Zoey szeme is felragyogott a lámpafény alatt.

- Nem tudom – megvonta a vállát, és hörpintett egyet a gőzölgő italból.

- Akkor úgy nehéz lesz bárhova is mennünk – mosolyogtam.

- Naaa! Menjünk még valahova! – nyúzott immáron mindkettőnket Alice.

- Jó! De mondd meg, hogy hova mennél szívesen! – felnevettem.

- Egy picit fáradt vagyok, viszont szívesen buliznék egyet így az első napon – mosolyogta az idősebbik húgom.

- Bulizni?! – visítottunk fel egyszerre Zoeyval.

- Jóvanna! – morogta, és kisebbre húzta magát.

- Na, ne csináld! – megsimogattam a hátát, és nyomtam egy puszit a buksijára. – Ha Zoey is benne van, akkor részemről nem gond a buli. Elvégre azért jöttünk, hogy kikapcsolódjunk, és jól érezzük magunkat!

- Támogatom Alice-t! – emelte fel a mutatóujját. – Benne vagyok egy jó partiban.

- Azt olvastam, hogy itt minden második klubban lehet karaokézni – pislogtam nagyokat -, bár nem tudom, hogy az én csodálatos „bár”hangomra mennyien lennének kíváncsiak – felnevettem.

- Milyen hangról beszélsz? – pillázott Zoey.

- Bár csak ne hallanám! – mindhárman hangos nevetésben törtünk ki a megjegyzésem után, de még az alkalmazottak is mosolyogtak a pult mögött.

Jó, na, néha vannak odaillő beszólásaim, amiket jókor tudok elsütni. Miután elfogyasztottuk az isteni és fenséges nedűt, megköszöntük a különleges figyelmet, és távoztunk a kávézóból. A következő úti célunk pedig egy hangulatos klub volt, ahol reménykedtünk, hogy lesz lehetőségünk kiereszteni nem túl fülbemászó hangjainkat. De mivel megegyeztünk, hogy a lehető legjobban használjuk ki az itt töltött időnket, így bevállaltunk mindent. Az énekléssel együtt. A klub magáért beszélt, ahogyan a vendégek is... Ha eddig nem voltunk a Mennyországban, akkor bizony most csöppentünk bele. 

Hanbok café

Alice

Emily