5. fejezet

* * * Zoey POV * * *

Több klub mellett elsétáltunk, amíg az alkalmas helyet kerestük, végül az ötödik után Alice rostokolt le elsőként, és jelentette ki határozottan, hogy több szórakozóhely után nem fog kutatni. Vagy a mellettünk lévőbe megyünk be végre, vagy kiveri a hisztit, és az senkinek nem lesz jó. Emilyvel összenéztünk. Egyikünk se bírta elviselni, amikor Alice bevágta a durcát, azt pedig pláne nem akartuk látni, amikor óvódásokat megszégyenítően cirkuszol. Nem volt még rá példa az évek során, de nem Szöulban akartam látni először, ahogy a földhöz vágja magát, és sikítva ordítozik. Már, csak ahogy elképzeltem – ahogy a hosszú barna tincseit tépkedi, és rángatózik idegesítően, közben pedig érthetetlenül és három oktávval feljebb az elviselhető hangnemnél visítozik –, kirázott a hideg. A hátam közepére nem kívántam!

Döntöttünk, azt a klubot választottuk, ahol megálltunk. Izgatottan léptem be a bejárati ajtón a nővéreim mögött; hirtelen azt se tudtam eldönteni, hogy élek-e vagy halok. Vagy csak egyszerűen álmodom. De a lányok se viselték különösképpen másként. Mert nekik is söpörte szépen az álluk a földet. Csak úgy ízlésesen csorgattuk a nyálunkat a látványt dicsérve magunkban. Mennyország! Ja, hogy még csak az előtérben vagyunk? Upsz! Kabát híján nem volt mit leadunk a ruhatárba, így tényleg már csak a bulizás várt ránk, semmi más. Egy eszméletlenül jó bulizás.

Belekaroltam Alice felkarjába, aztán a másik karommal Emilyt kulcsoltam át. Összepilláztunk. Végignéztünk a hófehérre festett tölgyfakeretbe foglalt sötétített üvegen, ami tökéletesen hangszigetelt is volt, így megoldva, hogy az esetleges hamiskás hangok ne vegyék el a kint várakozók kedvét. Vettünk még egy utolsó nagy levegőt, és belevágtunk abba a bizonyos éjszakába, ami még hátra volt. Bőven volt még belőle, így természetesen előttünk álltak a lehetőségek. Átsétáltunk a ruhatárból a Mennyországba! Most már biztosan!

A zavaró, ide-oda vibráló neonfények helyett ízléses világítás fogadott a küszöböt átlépve. Padlizsán színű falak vettek körül minket, csupán egyetlen nagyobb diszkó gömb szolgáltatta azt a bizonyos parti hangulatot, az is a bárpult felett lógott inkább. Kicsit nyolcvanas évekbeli beütése volt a dolognak, de mégis ezzel együtt lett csak igazán hangulatos a hely. Főleg úgy, hogy legalább három ajtó helyezkedett el egymás mellett, ami mögött lehetett tombolni.

Túlzsúfoltságra és hatalmas tömegre számítottam, amit rosszul tettem. Bővelkedett a szórakozóhely vendégekkel, de nem tapostunk egymás lábára, és nem is löktük félre a másikat. Csak néhány lazítani vágyó ember vezette le a munkában felgyülemlett feszültségét. Jártak keltek az emberek.

- Egy kicsit alapozzuk meg a hangulatot! – szorított vigyorogva a karomra az idősebbik nővérem.

- Minek? – kérdeztünk vissza összhangban Alice-el.

- Mert! Legalább egy pohár alkoholmentes koktélt igyatok, majd én iszom helyettetek az alkoholosakat! – felkuncogott.

- Napersze! – csattant fel Alice, de én is keresztbe le tudtam volna nyelni Emilyt.

Alkohol? Pff. Minek?! Anélkül már nem is lehet bulizni, vagy mi? Noha, Emily híres volt a mérhetetlenül kicsi – és még annál is kevesebb – önbizalmáról, amit olykor egy kis alkohollal növelt meg, mert mi hiába mondtunk neki bármit is. Elfogultak vagyunk, minden esetben ezt vetette oda nekünk. Alice-re néztem, aztán a pillanatnyi sajnálatom győzedelmeskedett az eszem helyett. Jó, hát annak a kérlelő kék szempárnak álljon ellen az, aki tud! Én nem tudok! Mintha egy ázott kismadár pislogott volna rám.

* * * Alice POV * * *

Miután Emily kibulizta Zoeynál a koktéltémát, hozzám somfordált ártatlan pillázások közepette. Tudja, hogy amikor így néz ránk, annak egyikünk se tud ellenállni túl sokáig, és hamar feladjuk a küzdelmet. Azokkal az egyébként sem elhanyagolható méretű szemeivel. Én is egy fejbólintással válaszoltam a nővérkém könyörgésének, és beadtam a derekamat.

Elandalogtunk a bárpultig, ahol a mixer kevert épp egy újabb adag löketet a pultot támasztó, már kissé ittasnak mondható hölgynek. Nem tudom, hogy mi lehetett abban a koktélban, de igencsak üthetett, mert csak egyetlen egy üres pohár árválkodott a lány előtt. De lehet, hogy a többi már a mosogatóban áll, és azért van csak egy előtte, mert éppen most itta ki. Picit megijedtem. Ha ilyen ütősek az alkoholos koktélok, akkor egynél többet nem dönthet magába Emily! Még a végén olyat csinál, amit akarunk, hogy csináljon, aztán haza se tudjuk vinni Londonba.

Felkuporodtunk a három egymás melletti bárszékre, a pultos emberke végigmért minket. Tetőtől talpig, jobbról balra és balról jobbra is. Hát, beszkennelt rendesen, no! Oldalra döntöttem a fejem, csak úgy jelzés értékűen, hogy bizony külföldiek vagyunk, és bizony nem 3D-s szemüveg díszeleg az orrnyergén, és nem a moziban csücsükél. Hús és vér vagyunk mindhárman. Egy erősebb torokköszörülést követően – ami vélhetőleg Zoey részéről érkezhetett – végre levette a melleimről a kocsányon lógó szemeit.

De mi lehetett azon olyan érdekes? Annak a becsiccsentett csajszinak meglehetősen nagyobbak voltak a méretei, mint nekem. Talán, ha hármunk mellbőségét összeraktuk volna, akkor kihozzuk az ő számait.  Feltámaszkodtunk a pult tetején az alkarjainkkal, és epekedve vizslattuk a mixerfiút. Így, hogy jobban megfigyeltem, egész helyes gyerek volt. Ezek a húzott szemek magával ragadóak. Még ha egy kicsit bunkó is volt a kezdeti stílusa, azért igencsak vonzó külsővel áldotta meg őt a Sors.

- Mit adhatok a hölgyeknek? – kérdezte hibátlan angol kiejtéssel, mire a létező összes tekintet rám szegeződött; akkor ezek szerint nekem kéne válaszolnom.

- Kettő alkoholmentes és egy alkoholos koktélt szeretnénk kérni.

- Máris adom! – biccentett egy kedves mosollyal egybekötve.

Na, még a végén megkedvelem ezt a srácot, annak ellenére, hogy elég tuskón fogadott minket. De azért édi! Alig három perc elteltével csúsztak is elénk az impozáns poharakban elkészített italok, és szorítottuk is őket az ujjaink közé. Koccintás következett. Finoman és visszafogottan csendültek fel a kristályok, és ezzel megalapoztuk az inditó hangulatot.

Elkortyoltuk a frissítőinket, megköszöntük azokat, és Emily jóvoltából rendezve is lett az első kör. Megint egymás tekintetét kerestük néhány szívdobbanásnyi ideig, végül megint én vettem magamhoz a kezdeményezést – meg a bátorságot is –, és szólaltam meg ezúttal a mixerfiú anyanyelvén. Elájult rögvest, amikor meghallotta az első hangot távozni a torkomból. Szó, mi szó, elvarázsoltam a csicsergő hangommal. Hehehe! Kicsit se olyan, mint egy madárkának, de legalább megértette, amit akarok mondani.

Kezdésnek egy órára kértünk bérlést, és szerencsénkre volt is egy szabad szoba. Mázli! Lecsusszantunk a székekről, és a pultos segítségével célba is vettük a bérelt helyiséget. Udvariasan kinyitotta nekünk az ajtót, és a lehető legkevesebb időt húzva slisszoltunk is be rajta. A földbe gyökerezett a lábunk a további látványtól.

* * * Emily POV * * *

Nem túl gyakran fordul elő velem, hogy lehorgonyzok egy helyiségben, de amikor beléptünk a Noraebang szobába, átmentem egy növekvő fába. Nem tudtam, hogy a mélybordó falakat csodáljam meg, amit kedvcsinálóként feldob itt is egy diszkó gömb, vagy az óriási tévéképernyőt bámuljam az egy órában, vagy az elhelyezett egyéb hangszereket fogdossam össze. Letaglózott kellőképpen. De a gömb mellett azért még volt más fényforrás, ami a további jó hangulatot igyekezett elősegíteni. És persze a karaoke elmaradhatatlan kelléke. A mikrofon.

A falak hangszigeteltek itt is, csakúgy, mint a klub külső része. Senki nem zavar senkit a kornyikálásával, ellenben mindenki tökéletesen jól érzi magát. Paradicsom! A tévével szemközti falon megbújt két nagyobb fotel, kényelmesen elférhetett benne akár két ember is, és köztük egy asztal állt, amire le tudtuk tenni a táskáinkat, és egyéb dolgokat. Az alkoholok kivételével. Mert azt nem szabad behozni, mást meg nagyon nem is akartunk már inni. Az a fejenkénti egy pohár koktél meg is hozta a megfelelő közérzetet mindegyikünknek. A két másik falra felszereltek hangszórókat és egy klímát is betuszkoltak két hangfal közé. Kezdődhetett az éneklés!

Alice szaladt elsőként a géphez, és nyúlt is rá a képernyőre. Egy pillanatra megrökönyödött a kijelzőt látva, a túl sok hangul egymás mellett sorakozva kissé összezavarta, de miután mindent rendbe tett a fejében, már nyomta is a megfelelő gombokat. Széles vigyorral az arcán fordult felénk.

- Ki mit akar énekelni?! – vigyorogta.

- Hm. – Zoey egyetlen sejtelmes mosollyal felelt, mire Alice megint perdült egyet, és a sikeres félfordulat után máris szemben állt a géppel.

- Megkeresem. Lehet, hogy sikerrel járunk most is! Melyik számot akarod tőle?

- Mindet imádom, de az újak tuti, hogy nincsenek benne.

- Whataya want for me? – pillázott oldalirányban, még mindig mosolyogva.

- IGEN! – egyszerre sikítottunk fel, aztán Alice felkapta a mikrofont, és egy ügyes mozdulattal átpasszolta azt Zoeynak.

A zene elindult, a kisebbik húgom a szájához emelte a kelléket. Lehunyta a szemét, és azonnal átadta magát a hazaibbnak mondható dallamoknak. A refrénnél természetesen besegítettünk, és azt már együtt kántáltuk, a második versszaknál azonban Zoey elhallgatott, és Alice-t lökdöste vissza a géphez. A tekintetükből látva én voltam az, akire a következő feladat várt. Miszerint engem illet a dalválasztás, és nekem is kell dalolnom hozzá. Aham. Hajaj! Most tűnt csak igazán kevésnek az a koktél, amit kint fogyasztottam.

Nem tétovázhattam sokáig, mert Alice ismerte az ízlésemet, és rá is nyomott az általam is olyan nagyon kedvelt előadóra. Nem ér! Nagyon nem ér! Egy szám bemelegítésnek nagyon kevés Szeretett Michaelünkhöz! Főleg nem a Beat it-hez, de még a Badhez se biztosan. A Black or White-ról nem is akartam említést tenni. De Alice döntött, és Beat it lett a vége.

De mielőtt felcsendülhetett volna az első akkord, a pultos fiú nyitott be hozzánk. Lehetetlenség, hogy máris letelt az első óra! Még csak egyet énekeltünk, azt se végig, és negyvenhét percig meg nem bámészkodtunk. A mixer megköszörülte a torkát, illedelmesen meghajolt, és ránk nézett.

- Elnézést kérek a hölgyektől – kezdett bele ismét angolul. – Gond lenne, ha csatlakoznának még a hölgyekhez? A másik két helyiségünk tele van~ - meg se vártam, hogy befejezze a gondolatát, mert azonnal beleegyeztünk.

Több lány sokkal jobban tud szórakozni, mint mi hárman, és ez igazán jó barátság alapja lehet majd a későbbiek során. Aham! Megahogyazténképzeltem! Nem lányok csatlakoztak hozzánk... de nem is emberek. Félistenek! Három félisten...

Noraebang