14. fejezet

* * * Zoey POV * * *

A legszívesebben ostorral terelgettem volna ki a nővérkéimet a hotelszobából, csak mielőbb elinduljunk, de korbács híján csak a karjaimat tudtam használni, és azzal lökdösni őket kifelé. Egészen a liftig, majd szabályosan be is löktem a lányokat a felvonóba, ahogy megállt a mi emeletünkön. Jó, tudom, túlságosan drasztikus voltam, de egyszerűen sietni akartam azokhoz a szépségekhez.

A fémszörnyetegből kivágódtunk, illedelmesen köszöntünk a recepciós lánynak, és a bejárati ajtóig citáltam a nővéreimet. Úgy éreztem, hogy túl sok időt vesztegettünk már így is, és nem akartam még többet elfecsérelni a lassú sétálással együtt. Az első taxit leintettem, ami közelített, belepasszíroztam a lányokat, és én is beugrottam melléjük. Gyorsan megadtam a kávézó címét, és már csak azt akartam, hogy mindösszesen két perc alatt érjünk el oda.

Picit több időbe tellett, de odaértünk. Kiugrottunk az autóból, és a kávézó ajtajához robogtam. A kilincsre fogtam, ebben a pillanatban felrémlett bennem, hogy mennyire nagyon hiányzik a saját szőrmókom. Egy másodpercre honvágyam lett, de tudtam, hogy Anya jól bánik Szemyvel, és igyekszik pótolni a hiányomat, Apa meg csak egyszerűen Apa. Vettem egy nagy levegőt, és lenyomtam a vaspántot.

Át sem léptem a küszöbön, de azt hittem, hogy el is olvadok ott abban a másodpercben a macskákat látva. Alice jött közvetlenül utánam, és Emily zárta a sort, de ők is megrökönyödtek közvetlenül mellettem. Emily tátott szájjal nézett végig a helyiségben, és Alice is finoman olvadozott a látványtól. Én most éreztem magam igazán a Mennyországban. Úgy éreztem, hogy ezen a helyen el tudnám tölteni a hátralévő napjaimat nyugalomban és boldogságban.

Lassan beljebb merészkedtünk, amikor is az egyik mosolygós pincérlány lépett elénk. Illedelmesen meghajoltunk előtte, és elsőként üdvözöltük őt az anyanyelvén, ezzel azonnal még szélesebb mosolyt varázsoltunk az arcára. Viszonozta a köszöntésünket, majd az egyik hátul álló asztalhoz kísért minket.

- Mit hozhatok a kedves vendégeknek? – kérdezte angolul, és egy barátságos mosollyal toldotta még meg a mondatát.

- Öhm – összenéztünk a lányokkal, és ösztönösen mosolyodtunk is el.

- Három bögre forró csokoládét kérnénk szépen! – válaszolt Alice mindhármunk nevében.

- Máris elkészítem, kérem, addig foglaljanak helyet! – intett az asztal felé.

Le sem ültünk a székekre, abban a pillanatban termett az asztalunk körül egyszerre öt szőrmók, hirtelen azt sem tudtam eldönteni, hogy melyiket kapjam magamhoz, de amikor egy hatodik macska csatlakozott nem volt vitás, hogy fejenként kettőt fogunk dajkálni. A küszöb átlépése óta arra vártam, hogy végre magamhoz vegyem az első szépségeket, és ahogy magunkra is maradtunk, már eleget is tettem ennek a vágyamnak.

Elsőként egy Szemyre hasonlító cicust vettem fel, aki türelmetlenül dörgölődzött a lábaimhoz, és szinte már elgáncsolt, amíg le nem ültem. Aztán egy cirmosabbat sikerült megkaparintanom, ha már annyira piszkálta a táskám vállpántját. A fekete szépség azonnal kényelembe helyezte magát az ölemben, a cirmos pedig közvetlenül mellé fészkelte magát. Már nem is kellett az a forró csoki, bőven elvoltam a két puha plüssel. Már csak a nővérkéimnek kellett választaniuk két-két dédelgetnivalót, és kezdődhetett a teljes élvezet.

* * * Alice POV * * *

Abban tökéletesen biztos voltam, hogy Zoey szét fog olvadni a kávézóban, de hogy még Emilyvel mi is csöpögőssé váljunk ezektől a zabbantanivaló állatoktól, arra nem számítottam. Persze mindannyian imádtuk az állatokat, és nagyon is jóban voltuk velük, de hármunk közül Zoey volt az, aki élt-halt a macskákért, Emily pedig a kutyákért veszett meg. Én viszont különleges állatfajnak hódoltam mindig is, ők pedig az imádnivaló vörös bundájú ravaszdik voltak. Kár, hogy nincs a közelben rókasimogató, ha már velük nem lehet beülni egy forró csokira.

Miután Zoey nagy nehézségek közepette kiválasztott magának kettőt az összes macska közül, én is szemet vetettem egyre. Aki az asztalra ugrott, és egy apró nyávogással toldotta meg még az érkezését. Már csak a bundája miatt is rá esett az első választásom. Vörös szőrmét birtokolt, halvány fehér csíkokkal kiegészítve. Óvatosan felvettem, aztán az ölembe húztam, majd egy másik megérkezőt csúsztattam arrébb az asztallapon. Hófehér bundát viselt, ráadásul felemás szemmel nézett rám ártatlanul.

- Valami gyönyörűek – motyogta a húgom, ahogy felemelte a fekete szőrmókot, és nyomott egy puszit a buksijára, aztán a cirmossal is ekképpen cselekedett.

- Azok. Nagyon is azok – Emily is helyet foglalt egy szürke bundással, a leginkább ő hasonlított fajtatiszta macskára.

- Szerintetek fajtatiszta mind? – kérdeztem.

- Ő biztosan – emelte fel Zoey a fekete cicusát - , elvégre ő egy Bombay lenne.

- Akkor viszont az a cirmos inkább házicica, nem? – mosolyodtam.

- Valószínű.

- Emilynek az a szürke tuti, hogy Mau, a másik pedig a leginkább egy Abesszinhez hasonlít.

- Igen, a Mauban biztos voltam. Na, meg az Abesszinben is – elnevette magát.

- A hófehérke pedig Angórának néz ki, és szerintem az is, méghozzá egy török Angóra.

- Olyan jó, hogy legalább az egyikünk ért ezekhez a szépségekhez!

Egyszerre nevettünk fel a megjegyzésemen, ami túlontúl helytálló volt jelen esetben. Hiszen Zoeynál jobban senki nem tudott többet a cirmosokról, legalábbis én nem nagyon találkoztam olyan emberrel.

Kényelmesen elhelyezkedtünk, pontosabban szólva, a macskák helyezték magukat kényelembe rajtunk, aztán nem sokkal később meg is érkezett a rendelésünk. Persze nehéz volt úgy kortyolgatni, hogy közben valaki mindig belekíváncsiskodott a bögréinkbe. Amit hol a szánknál tettek meg, hol pedig az asztalon.

Lopva körbenéztem, hogy másnál is ilyen elvetemült helyzet alakult-e ki, és azt kellett mondanom, hogy igen. Sőt, volt olyan, ahol az egyik vendég szívószálat kért a teájához, hogy a nála legyeskedő macskusz könnyedén nyalakodhasson az italából. Hát nem tudom. Valahogy furcsa volt, de közben meg mégsem.

Észrevétlenül repült el az idő a fejünk felett, és fel sem tűnt, hogy lassan már csak mi hárman vagyunk a kávézóban, mert mindenki elszállingózott már. Emily kért néhány rágcsálnivalót a cicusainknak, nekünk pedig még egy kör forró csokit rendelt, magának már inkább egy nagy csésze kávét kért második italnak. A cicák nem akartak tágítani mellőlünk, Zoey pedig a pihe-puha állatoktól nem akart megválni. Felettébb bonyolultnak látszott a távozásunk a lattéból.

* * * Emily POV * * *

Először nem is értettem, hogyan talált meg engem két macska egyszerre, hiszen az első találkozás velük mindig kicsit nehezebben ment. Valahogy érezték rajtam, hogy inkább kutyapárti vagyok, de nagyon jól kijövök az ő fajtájukkal. Elvégre Zoey is félig macska lenne, és ő láthatólag nagyon is kedvelt engem. Gondolták, hogy annyira rossz még én sem lehetek, ha egy állítólagos fajtabéli is megtűr maga mellett.

A megismerkedésünk után már gondtalan volt a kapcsolattartás, engedélyt kaptam a simogatásukra és a szeretgetésükre, cserébe pedig hangos dorombolást kaptam. Ahogy a másik két lány ölében is dörmögött a saját választottja. Lassan már olyan hangosan kényeztettek minket, hogy nem is lehetett hallani a háttérben duruzsoló halk zenét. De nem is kellett, hiszen ott volt dallamnak a cicusok dorombolása, ami ilyenkor mindennél többet ért.

- Te itt alszol? – vigyorogta Alice, ahogy végignézett Zoey csillogó szemén, már félig eldőlve a komfortos fotelban.

- Viccelsz?! – felnevetett. – Ki sem robbantotok már innen!

- Pedig muszáj lesz hazamennünk, mert előbb vagy utóbb kitesznek minket innen.

- Nemmegyek – morogta mosolyogva, és felemelte az általa Bummie névre keresztelt feketeséget.

- Ugye KiBumra emlékeztet ez a Bombay? – tettem fel nagyon halkan a létfontosságú kérdésemet, mire összeakadt a tekintetünk.

- Ennyire látszik? – pironkodott.

- Csak egy egészen picikét.

- Csak annyira, mint Emilynek, hogy megveszik JongHyunért – bökött oldalba az idősebb húgom, én meg abban a másodpercben vettem fel a vörös abrosszal megegyező színárnyalatot.

- Nem is – mormogtam a Mauba bújt arccal.

- Ja, látszik. Mindkettőtökön.

- Annyira, mint rajtad TaeMin hiánya! – vágtam vissza sietve a korábbi megjegyzésére, amivel egyből telitalálatot is lőttem.

- Egyezünk ki abban, hogy mindhármunknak hiányoznak, oké? – Zoey vetett véget a felesleges piszkálódásnak egy fontos információ közbeiktatásával.

Csupán egyetlen bólintással feleltünk Zoeynak. Igaza volt. Túlságosan is. Zoeyn látszott, hogy hiányzik neki KiBum közelsége, ahogyan Alice arcáról is lerítt TaeMin nélkülözhetetlensége. Én pedig. Bármennyire is akartam tagadni, a tényeket még én sem tudtam megvétózni. Elég volt csak rám nézni, amikor Alice elejtette azt a mondatot JongHyunt illetően, és már mindenki számára világossá is válhatott, hogy úgy is érzem.

Ráadásul valamiért a nyakamba folytonosan bújó Mauról is folyton azt képzelegtem, hogy Ő az. Ő bújik hozzám ilyen nagy hévvel, és közben szorít is magához nagyon erősen. De csak fantáziáltam mindent, és közben mégis halvány mosolyra állt a szám.

Zoeyt csak együttes erővel tudtuk rábeszélni a távozásra, illetve kisujjesküt kellett tennünk Alice-el, hogy mielőtt hazautazunk, eljövünk még egyszer erre a helyre. Csak így volt hajlandó belemenni a záróra utáni távozásba.

Bármennyire is szerettem volna hálás lenni a túlóráért, nem fogadtak el plusz pénzt a felszolgálók. Tudom, eleve nem szokás adni sem, de én mégis szerettem volna valamivel törleszteni a méltányosságukat felénk. A nem az nem.

Teljes sötétségben úszott már a város, amikor kiléptünk az ajtón, ellenben annál varázslatosabb volt a látvány. Késő estére járt már az idő, de a város fényei tették csak igazán mámorossá a helyet. Maradni akartam... és nem csak egy hétre. Életem végéig. Azonban erre semmi esélyt nem láttam... hiába hunytam le a szemem, és kívántam azt, hogy JongHyunnal maradhassak, akkor is, ha csak egyszerű barátok maradunk. De itt lehessek a Húgaimmal... és Vele.

Cat Coffee

Szemy