~20.fejezet~

* * * KiBum POV * * *

A három lánnyal újra találkozni felemelő érzés volt. A szívem mélyén reménykedtem benne, hogy hamar viszont láthatom őket, de arra, hogy ilyen gyorsan megtörténjen, nem számítottam. Még szerencse, hogy reggel meggondoltam magam, hogy a nagyobb parkba vigyem le a Fiaimat, különben félő lett volna, hogy elkerüljük egymást.

Hiába kellett volna sietnem a céghez, egy újabb és nagyobb kollekció megtervezése miatt, nem akartam azzal vesztegetni az időmet. Nem tudhattam, hogy egyáltalán mennyi ideig lesznek itt és ki akartam használni, ha már összesodort minket a Sors vagy az élet.

Zoey szinte megfagyott, amikor találkoztunk, de nekem is lepleznem kellett a pillanatnyi zavarodottságomat. Csupán néhány nap telt el a karaoke óta, azzal együtt semmit sem tudtam róla, mégis hiányzott.  Hiányzott a nevetése és a csillogó szempárja, valahányszor rám nézett. Rajongva hallgatta minden szavamat, teljesen mindegy volt a számára, hogy éppen az időjárást vesézzük-e ki, vagy épp a munkáról diskurálunk. Olyan figyelmet kaptam tőle, amit csak nagyon kevés embertől, leginkább csak a másik két sráctól.

Amikor TaeMin felhívott, tudtam, hogy mit kell tennem. Gondolkodás nélkül rendeltem a parkba, legalább ha Alice-el találkoznak, nem kell hallgatnom, hogy mennyire megkedvelte a lányt és mennyire élvezte a társaságát. Már csak Hyungot kellett volna valahogyan előcsalogatnom, de vele időpontot összeegyeztetni az én beosztásommal, nehezebb volt, mint randevúra hívni a pápát.

Aztán a Véletlen – de az is lehet, hogy a Sors – mégis kedvezett. Nekem. Vagy Emilynek? Furcsa volt az a lány. Látszott rajta, hogy rengeteg gond nyomja a vállát, amik egészen Szöulig elkísérték, bármennyire is szeretett volna megszabadulni tőlük az itt töltött időszakra. Ellenben ahogy felidéztem az első találkáját JongHyunnal, és az együtt töltött perceiket, tudtam, hogy az a bolond dínó még jó hatással lehet rá. Muszáj volt összefutniuk, az Univerzum pedig láthatóan tett ebben a kedvemre.

Zoey váratlanul kapaszkodott meg a csuklómban, amikor kiértünk a kereszteződéshez, a kiáltásomra pedig még jobban a bőrömbe mélyesztette az ujjait.

- HYUNG! Hahó! – hevesen integetni kezdtem, hogy mielőbb észrevegyen az illetékes, majd egy gyors pillantást vetettem Emilyre, aki egyre erősebben szorította a mellkasához a kutyámat, majd feleszmélvén, lazított rajta picit.

- KiBum?! – motyogta az orra alatt Zoey.

- Kicsi a világ, igaz? – mosolyogtam, majd ismét az utca ellenkező irányába néztem, ahol végre felfigyelt a hangomra az illetékes személy.

Bólintott egyet magabiztosan, sietve mormogott valamit a füléhez szorított telefonjába, majd a következő pillanatban már a zsebébe is csúsztatta a mobilját és elindult végre felénk. Két lánynak az arcára széles mosoly kúszott a közeledő ismerőstől, a harmadiknak azonban nem sikerült mosolyognia. Inkább volt egyre meglepettebb, mintsem boldog, a kék óceán pedig lassanként vált egyre homályosabbá, míg végül Comme Des bundájába rejtette a kibuggyanni készülő sós nedvességek sokaságát.

* * * TaeMin POV * * *

KiBum mindig is tudta, hogyan kell egy rendezvényre hatásosan megérkezni, ahogyan ahhoz is kiváló érzéke volt, hogyan szervezzen meg különböző személyek között elengedhetetlen találkákat. Először nem értettem, hogy miért akar épp a parkba rángatni csak azért, hogy váltsunk pár szót, aztán végül leesett a tantusz. De még mekkorát koppant!

Hirtelen akartam imába foglalni KiBum nevét a létező összes módon, amiért megadta a lehetőséget az Alice-el való találkozásra. Hiányzott. Csak úgy, ahogy KiBum hiányolta Zoeyt, és JongHyun Hyung Emilyt. Talán ő a leginkább. Nagyon hamar megkedvelte ezt a lányt, pedig Hyung soha nem volt arról híres, hogy bárki is megszédítse őt, főleg nem akkor, ha az illető külföldi. Viszont Emilyben volt valami, ami hatással volt Hyungra, csak azt nem tudta egyikünk sem, hogy mi az. Talán az a kék szempár volt az, ami rabul ejtette Hyungot, de az is lehet, hogy az egész lényének sikerült.

- Jól látom? – hajolt közelebb hozzám Alice, a gyümölcsös illat, ami hajából áradt azonnal mosolygásra késztetett, önkéntelenül szippantottam még egyet az illatfellegből.

- Igen – bólintottam megerősítve Alice észrevételét.

- Akkor sikerült – mosolyodott bele a gondolatába, ami felettébb felkeltette a kíváncsiságomat.

- Micsoda?

- Tudod, azért jöttünk a parkba, hogy hátha esetleg Emily összefut JongHyunnal.

- Talán Emily. Öhm. Kedveli Hyungot? – tettem fel kissé zavarban a lényeges kérdésemet, mire Alice pupillája kidülledt.

- Zoeyval úgy látjuk, hogy igen.

- Örülök.

Csak ennyit tudtam kinyögni Alice mondatát hallva. Tényleg örültem, hogy Emily egy kicsit jobban kedveli Hyungot, mert így legalább volt némi reményem, hogy Alice engem is jobban kedvel egy barátnál vagy egy szöuli ismerősnél. Ösztönösen fogtam az ujjaira, amitől egy picit el is pirult, én pedig egy magabiztos mosollyal reagáltam le a rá törő zavarát. Egyszerűen édes volt, ahogy ott állt előttem és piroslott, mint egy nyíló vörös rózsa.

Hyungon egy másodpercig sem látszott az idegessége, inkább volt vigyorgó vadalma, mintsem aggódó kiskamasz. Soha nem értettem, hogyan tud ilyen higgadt maradni valaki közelében, akit kedvel. Emily olyan énjét hozta elő, amit egyikünk sem ismert, vagy csak ritkán mutatta mások előtt.  Azt hiszem, neki is meg kell köszönnöm ezt a változtatást.

- Hát ti? – fogkrém-reklám mosollyal az arcán vetődött hozzánk, pontosan Emily elé érve.

- Sétálunk, Hyung – felelt kimérten KiBum, majd magához húzta Zoeyt, én is közelebb vontam magamhoz Alice-t. – Te merre?

- Ami azt illeti Roonak kerestem valami jutalomfalatfélét, de itt nem tartanak semmit, ami kedvére való lenne – vakarta meg a tarkóját, majd az idáig szájában szorongatott nyalókát kivette és egy lendülettel a mellettünk lévő szemetesbe hajította. – Szia, Emily – lépett még egy lépést az idősebb lányhoz, aki szinte összeesett a közelségétől, de szerencsére jók a reflexei, így derekára fogott, hogy megakadályozza benne.

* * * JongHyun POV * * *

A fél életemet a kisboltban töltöttem, mire az eladóból sikerült annyit kiszednem, hogy nem tartanak jutalomfalatokat. Igazán lehetett volna annyira figyelmes, hogy ezt már az elején közli, amikor megkérdeztem, merre találom az állateledelt, de ő inkább az i-padjének a nyomkodásával volt elfoglalva.

A boltból kilépve rögvest rezegni kezdett a mobilom, megint a stúdióból kerestek, mert megint sikerült túlszervezniük az életemet és túlórázhatok a kelleténél is többet. Szinte azonnal elöntött az aggodalom, ahogy meghallottam, hogy mennyit kell dolgoznom majd, mert tudtam, hogy így a legcsekélyebb esélyem sem lesz újra látni Emilyt és a másik két lányt. Azonban mégis kegyeibe fogadtak az Égiek, mert KiBum hangját ezer közül is felismertem.

Automatikusan fordultam a hang irányába, majd köszöntem is el a hívó féltől, amikor megláttam KiBumot TaeMinnel és a három lánnyal. A mellkasom mégis akkor vált igazán szűkössé, amikor Emily bújt meg a két fiatalabb mögött, karjaiban szorongatva KiBum egyik kölykét. Féltékenység tört rám a másodperc tört része alatt, én akartam a karjai között pihenni.

- Szia, Emily – még egyet léptem hozzá, ő viszont mintha távolodni szeretett volna tőlem, így inkább a derekára fogtam, mielőtt még menekülőre vette volna a figurát.

- S-szia – pihegte döbbenetében.

- Jól áll a kezedben – néztem le Comme Des-re, Emilynek pedig sikerült végre kicsit elengednie magát és elmosolyodott.

- Köszönöm – szólalt meg halkan, majd egy puszit nyomott az eb buksijára, aki egy orrnyalintással hálálta meg Emily törődését.

- Merre tovább? – forgattam a fejemet a többiek között, ezzel tökéletes zavarba hozva mindenkit, azonban a kezemet egy pillanatra sem vettem el Emily derekáról.

- Én a suliba indultam – törte meg végül TaeMin a szótlanságot, aminek köszönhetően minden szempár rá szegeződött.

- Elkísérjünk? – intéztem hozzá a kérdést, reménykedve, hogy ezzel még több együtt töltött időt kisajtolhatok a lányokból.

- Ami azt illeti – vett egy nagy levegőt és Alice-en vezette végig csokiszín szemeit. – Örülnék nagyon neki, ha nem kellene egyedül bandukolnom tovább.

- Akkor mire várunk még? – KiBum lelkesen csapta össze a tenyereit, hogy ösztönözzön mindannyiunkat a sétára.

- Menjünk – biccentetem én is, majd félfordulatot véve Emily mellé léptem. – Szabad?

Felemeltem a jobb kezemet és vártam, hogy Emily kézfeje a tenyerembe csússzon. Még egy puszit nyomott KiBum kedvencének a fejére, majd egy óvatos mozdulattal letette és egy mély sóhajjal egybekötve emelkedett fel ismét. Egyszer a kezemre nézett, egyszer pedig a szemembe. Elvesztem ebben a vízkék oázisban, és még mélyebbre zuhantam, amikor melegség kezdte átjárni a testemet és egy remegő tenyeret éreztem meg az enyémre simulni.

Határozottan szorítottam meg Emily kezét, majd kulcsoltam is össze az ujjainkat, mielőtt még esélye lett volna visszakozni. Még egyszer összenéztünk, aztán célba vettük TaeMin tánciskoláját, ahol a mindennapjait tengette oktatóként. Nem számított, hogy hova megyünk, csak az érdekelt, hogy azt Emily társaságában tölthessem. Egyszerűen muszáj volt a közelemben tudnom, és fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz velem akkor, amikor haza kell utaznia.

Ahogyan azt sem tudtam, hogy a másik két srác hogyan fogja viselni a távozásukat, amikor elérkezik a búcsú ideje. Egyet tudtunk biztosan: nem akartuk elengedni többé egyiküket sem... de akkor hogyan fogjuk őket itt marasztalni? Hiszen mindannyian tudtuk, hogy csak egy nyaralás ez az egész...