36. fejezet

* * * Zoey POV * * *

- Bemutatkozhass? – Sokkot kaptam KiBum kijelentésétől, hirtelen azt sem tudtam , mit kellene erre reagálnom.

- Igen, az udvarlódként.

Képtelen voltam megszólalni, olyan mély gödörbe zuhantam, ahonnan nem igazán látszott a visszaút. KiBum és én... tényleg komolyan gondolja. Nem csak merő hóbort vagy szórakozás. KiBum szavai őszintén csengtek a fülemben, újra és újra végiggondoltam, mit is mondott korábban, s nekem már csak el kellett döntenem, hogy akarom-e. Vele. Őt. Kettőnket. A kapcsolatot, amiről szó van. Azaz kettőnket. Ugyanis, ha beleegyezek ebbe a dologba, elfogadom azt, hogy velem jöjjön, akkor onnantól kezdve nem lesz visszaút: KiBum az életem részévé válik. Örökre...

- Zoey? – Bizsergetően búgó hangja cirógatta az érzékeimet, amikor megszólított.

- Hm? – pislogtam aprókat. – Mi az?

- Mit mondasz? Szeretnéd, ha felülnék veled a repülőre, és elmennék veled a szüleidhez?

- KiBum. – Nevét sóhajtva küszködtem a könnyeimmel.

- Figyelj egy kicsit, Zoey. – KiBum megfogta mindkét kezemet, ajkaihoz emelte, majd egy parányi csókot követően összekulcsolta az ujjainkat. – Ha most beleegyezel, akkor azzal felvállaljuk egymást a világ előtt. Egymást és az érzéseinket. Nem ígérhetek neked fényes palotát és tengernyi időt, amit mindig veled tölthetek. De tudom azt, mit érzek irántad, ami nem egy szimpla fellángolás és nem fog az első együttlétünk után szertefoszlani. – Már csak a puszta gondolattól is elvörösödtem, nem, hogy megéljem KiBummal ezt a bizonyos pillanatot. – Magam sem értem, hogyan és mikor tetted, de rabul ejtettél, és hosszú ideig a foglyod szeretnék lenni. Nem egy óráig, nem egy napig és nem is egy nyaralásig. Mindaddig, míg azt nem mondod, hogy elég volt belőlem.

- Sosem lesz elég belőled, Kim KiBum! – fojtottam KiBumba a szavait, s már hajoltam is ajkaira, hogy elnémíthassam.

Nem akartam kapkodó lenni vagy éppen kiéhezett nőstény. Nem. Gyengéd akartam lenni. Szerelmes... olyan, amivé KiBum tett a korábbi szavaival. Soha nem éreztem még hasonlót sem senki iránt, így tudtam, hogy KiBumnál tökéletesebb Társat sehol nem fogok találni, hiába is keresném életem végéig.

- Én sem tudom, mikor, de beléd szerettem, Kim KiBum. – Pihegtem pillanatnyi elválásunkkor, mire egy édes mosolyt kaptam válaszul.

- Akkor ez egy beleegyezés? – suttogta ajkaimra hajolva, lenyeltem a torkomba gyűlt gombócokat.

- Azt hiszem.

- Azt hiszed, vagy az is? – kuncogta alsó ajkát beharapva.

- Szeretném – mormoltam hangtalanul.

- Hm? Mit mondtál? – hajolt a fülemhez, mintha nem hallaná, amit mondok.

- Szeretném, ha eljönnél velem Angliába és bemutathatnálak a szüleimnek. A barátomként – motyogtam utolsó szavam elhalón.

- Tessék? Nem értettem az utolsó szavad – incselkedett zavarba ejtően szédítő mosollyal.

- Uhm. – Elkaptam KiBumról a pillantásomat, inkább a cipőm orrát mustráltam tovább. – A barátomként – dünnyögtem, mire KiBum állam alá nyúlva emelte fel a fejemet.

- Szeretnélek felvállalni mindenki előtt. Szeretném megmutatni a világnak, hogy milyen különleges nő az, akit életem végéig szeretni kívánok. Engedd meg, hogy ne csak titokban tehessem ezt meg veled.

Ezzel KiBum lassan közelebb hajolt hozzám, majd gyengédséggel telve simította össze ajkait az enyémekkel. Beleremegett a térdem a csókjába, a szívem vadul kalapálni kezdett a bordáim között, beleszédültem a szerelembe, amit KiBum oldalán ismerhettem meg. Annyi boldogságot okozott már csak az ittlétem alatt, hogy viszonozni szerettem volna. Nem csak úgy, hogy eljön velem Angliába és bemutatom a szüleimnek. Korántsem. Többet akartam. Sokkal többet. Hozzá tartozni, testestül-lelkestül. Az öröklétig.

- KiBum – sóhajtottam kívánatos ajkaira, mire csak dünnyögéssel válaszolt. – Mielőtt visszautazom Angliába, előtte szeretnék találkozni veled. – KiBum kicsit hátrébb húzta a fejét és a szemembe nézett.

- Mire gondolsz, Zoey? – suttogta.

- Az utazás előtti éjszakát szeretném veled tölteni – pironkodtam lányos zavaromban, s láttam, hogy a kijelentésemmel még őt is megleptem.

- Zoey...

* * * Alice POV * * *

Amikor megláttam azt a lányt ott az utca szélén, hirtelen rossz érzés fogott el. Mintha az álomvilágom, amiben eddig a pillanatig éltem, kártyavárként összeomlott volna. Darabokra hullott mindenem, amiben idáig hittem. TaeMin aggódó pillantásokat vetett rám, majd megszorítva a kezemet, közelebb lépdeltünk az ismeretlen szépséghez. Szinte azonnal elveszítettem a maradék önbizalmamat is, ami a béka feneke alatt volt mindig is, ahogy végignéztem a lányon. Tökéletes volt minden porcikája, se egy pórus a bőrén, se egy karika a szeme alatt. Hibátlan alak. Mit is akarhatnék én TaeMintől, mikor egy istennő a barátnője?

- Attól, mert fél évre Pekingbe utaztam, még nem mondanám azt, hogy volt! – dühöngött a NaEun nevet viselő lány, s ez volt az a másodperc, amikor világossá vált számomra minden.

- Ne rendezz jelenetet, NaEun. – TaeMin elengedte a kezemet, s a lányhoz ballagott.

A legszívesebben kifutottam volna a világból, s mikor meghallottam, miként veszekednek egymással, vagyis inkább NaEun emelte fel a hangját TaeMinnel szemben, csak még inkább menekülni vágytam. Tönkre tettem egy kapcsolatot! A sírás hirtelen fojtogatni kezdett a tudattól, soha nem tiszteltem azokat a nőket, akik kapcsolatokat rombolnak a saját érdekeiket előtérbe helyezve, s én pontosan ezt tettem TaeMinnel. Csak nyeltem és nyeltem a torkomban gyülemlő gombócokat, s egyre inkább láttam kilátástalannak a helyzetemet.

Még bele sem szerettem igazán TaeMinbe, vagyis nem mutathattam neki ki a valódi érzéseimet, amikor már meg kellett szoknom a gondolatot, hogy el kell őt engednem. Hiszen nem rondíthatok bele egyetlen szerelmi szálba sem. Pusztán azt nem tudtam, hogyan leszek képes elfelejteni a számomra tökéletes férfit. Miként lehet elszakadni a lelked másik felétől? Hogyan lehet lemondani a szerelemről?

- Ó, te jó ég! – érkezett a hátam mögül a mondat, riadtan fordultam a forrása felé.

- KiBum! – ziháltam még kissé rémült hangon, pusztán az nyugtatott, hogy kapaszkodtak egymásba az ujjaik. – Minden rendben? – pillantottam Zoeyra, aki pironkodón bújt meg a divattervezőnk mögött.

- Máris visszajövök! – nézett egyetlen röpke pillanatra a húgomra, majd elengedve a kezét, a civakodóhoz iparkodott.

- Mi folyik itt, Alice? – lépett mellém Zoey és karolt is belém rögvest.

- Még én magam sem tudom, Hugi. Egyszer csak felbukkant ez a lány, aki azt hiszem, hogy TaeMin barátnője, most meg veszekednek, bár fogalmam sincs, miről vitatkoznak.

- Uh. TaeMin mondott valamit? – faggatott továbbra is.

- Még nem igazán – harapdáltam ajkaimat izgatottan.

- Minden rendben lesz, Alice.

Zoey óvatosan karjaiba vont és magához szorított. Fájdalmaimat kivetítve fontam át Zoey derekát és vállgödrébe rejtettem minden könnyemet. Nem tudtam tovább visszatartani őket, muszáj voltam kiengedni azt, ami belülről marcangolt. Zoey lágyan ringatni kezdte tagjainkat, s csendesen csitítgatott, de közben mégis hagyta, hogy zokogjak, ha jól esik.

Két reszkető tenyér simult a vállaimra, majd némi erőszakot alkalmazva lefejtették rólam Zoey karjait és megfordítottak a tengelyem körül. Két erős végtag fonódott a derekam köré, amihez édes narancs és vanília keverékének aromája csatlakozott. Megkönnyebbültem, ám mégis szenvedtem a szívem mélyén. Örültem, s közben mégis keserves kínok között lélegeztem.

- Alice? – hallottam meg TaeMin búgó hangját, de nem mertem kibújni az öleléséből. – Alice? – szólongatott halkan. – Ne haragudj – suttogta.

- TaeMin-ah? – KiBum is közelebb lépett hozzánk, egyik kezét megpihentette a vállamon. – Alice, kérlek. Megtennéd, hogy rám nézel? Szeretnék segíteni nektek.

- Hm? – Nagy nehézségek árán vettem rá magam, hogy teljesítsem KiBum kérését, végül előmerészkedtem TaeMin oltalmából. – Igen? – törölgettem a szemeimet.

- Gyere egy kicsit. Beszélgessünk – elhúzott TaeMintől, aki vágyakozóan meresztgette rám szembogarait.

- KiBum? – pislogtam könnyes szemekkel.

- Nincs semmi baj. Csak szeretnék segíteni nektek – állított magával szembe. – Tudom, hogy nehezen értitek meg a másikat, így inkább tolmácsolnék köztetek, ha nem bánod.

- Nem bánom – ráztam meg a fejemet, s kíváncsian vártam KiBum gondolatát.

- Alice. NaEun és TaeMin valóban egy pár. – A szívem a torkomba szökött, és dübörgött odafent, valahogy már nem is akartam tovább tudni erről a dologról.

* * * Emily POV * * * [16+]

- Nem akarom az egész délelőttödet elrabolni, bármennyire is szeretném. – JongHyun őszinte szavai a végletekig sodortak zavaromban.

- Szívesen vagyok veled – vallottam be félénken, mielőtt azt gondolná, hogy cseppet sem élvezem a társaságát, vagy nem vágynék rá mindennél jobban.

- Sétáljunk egyet, és kérdezzük meg a lányokat is a terveikről, jó lesz? – tett fel egy köztes ajánlatot.

Ellenben úgy éreztem a szavaiból, hogy kicsit nehézkesen állt kötélnek és titokban abban reménykedett, hogy kettesben töltsük el a napot. S pontosan erre vágytam én is. JongHyunnal tölteni a lehető legtöbb időt, ahogyan tudtam, hogy a húgaim is éppen ezt szeretnék. Az ő isteneikkel lenni, hiszen hamarosan véget ér ez a nyaralás és búcsút kell vennünk tőlük.

- Biztosan ezt szeretnéd? – biccentettem oldalra a fejemet, miközben Roo bundáját cirógattam.

- Hát – vakarta meg mosolyogva a tarkóját. – Ami azt illeti. Szóval. Minden percet csak veled töltenék, de nem akarlak kisajátítani.

- Kisajátítani? – férkőztem még közelebb hozzá, szinte már az ölében ültem.

- Igen. Az az érzésem támadt, hogy odahaza nem lehetsz igazán az, aki szeretnél lenni. Így inkább vállalom azt, hogy csak melletted sétálok a húgaiddal, de együtt legyünk. Remélem, nem baj.

- JongHyun – sóhajtottam fel nevével, majd homlokomat az övének döntöttem. – Túlságosan jó vagy hozzám – pihegtem lehunyt szemekkel.

- Emily. – Hosszú ujjait tincseim közé fúrta és összeérintette ajkainkat.

Érzékien, már-már követelőzően csókolt meg, amit akaratlanul is viszonoztam. Újra érezni akartam JongHyun ajakpárját olyan vadul, mint a vallomásom előtt. Elvette az eszemet, és bele akartam zuhanni abba a vágyba, amit kiváltott belőlem. Jobb kezemmel tovább tartottam Roo-t, a ballal pedig átkaroltam JongHyun nyakát. A szenvedély lassanként uralkodott el rajtam, még hevesebben csókoltam JongHyun ajkait, fogaim közé szorítottam olykor, majd lassú mozdulattal áttoltam nyelvem a szájába.

- Emily – zihálta ajkaink közé, megkereste Roo-t, majd egy gyors puszit nyomott a bundájára és az ágy végébe fektette. – Hol is tartottunk? – hajolt vissza ajkaimra, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta egy röpke másodpercre.

- Azt hiszem, épp elvetted az eszem – szuszogtam félig csukott szemekkel.

- Akkor nem bánod, ha még jobban magamba bolondítlak? – Ezzel vigyázva fölém magasodott, és végigfektetett az ágyon.

- JongHyun-ah – sóhajtoztam nevét önkívületlenül, végképp elvesztettem a kontrollt magam felett.

Helyezkedni kezdtem JongHyun alatt, aki egy elfojtott nyögést engedett a nyakamba, mire körmeimet mélyesztettem vállaiba. Nem akartam megállni, hiába is diktálta ezt az etikett. Felhúztam a lábaimat, és hagytam, hogy JongHyun teste finoman hullámozni kezdjen felettem. Megrészegített a pillanat, s talán, ha nem ő az, aki ezúttal is behúzza a féket, akkor nem tudok tovább parancsolni a vágyaimnak.

- Ugye tudod, hogy megőrjítesz? – csókolta meg nyakam érzékeny pontját, majd egy harapással illette ugyanott. – Nagyon nehéz visszafognom magam melletted.

- Nekem nem kevésbé – ziháltam ködös szemekkel, keresve JongHyun mélybarna pillantását.

- Hamarosan, Kedvesem. Hamarosan – simította puha mancsát az arcomra, majd még egy parányi csókot lehelt számra. – Valahogy ki kell bírnom addig.

- Ahogy nekem is, ha nem akarok könnyűvérűnek látszani – sütöttem le szemeimet, belegondolva a jelenlegi szituációba.

- Azt hiszed, hogy ennek látlak? – JongHyun hangszíne megváltozott, komolyság árulkodott minden szavából. – Azt hiszed, hogy nem gondollak másnak, mint egy turistának, aki idejött szórakozni a barátnőivel, majd találkozva három sráccal, gondolkodás nélkül belemegy egy fékevesztett pillanatba? Így látod magad?

- Nem jársz messze az igazságtól – haraptam be alsó ajkamat szégyenlősen.

- Akkor nagyon rossz tükröt tartasz magad elé – nyomott egy puszit az orromra.

- Tükröt?

- Igen. Ha ilyennek látod magad, akkor nagyon nagy a baj, Emily.

- Miért gondolod ezt, JongHyun? – értetlenkedtem, alig hittem el a szavait.

- Emily, te egy gyönyörű nő vagy. Okos és önzetlen. Rettegsz szerelmesnek lenni, de mikor előtted van, akkor képes lennél fejest ugrani bele. Vágysz a szabadságra és a szerelemre. Mellettem mindkettőt megkaphatod, ha szeretnéd. Szeretném, ha boldog lennél. Mellettem. – Nem tudtam tovább visszatartani a könnyeimet. – Ha az igazságtól így elpityeredsz, akkor miért is lennél egy könnyűvérű nőcske, hm? Angyal vagy, nem pedig az, aminek gondolod saját magad. Bebizonyítom...